Sámson küzdelme az oroszlánnal (Somogyvár)

Sámson küzdelme az oroszlánnal (Somogyvár)

2014. április 3., csütörtök

Szigetvár környékének szentföldi kapcsolatai a XII-XIII. században

Szigetvár környékének szentföldi kapcsolatai a XII-XIII. században

1.      Merre visz az út?
Van olyan névetimológiai vélekedés, mely Baranya megye nevét a brana/kapu szóból eredezteti és való igaz a vármegye címere is várkaput mutat, talán erre a vélekedésre támaszkodva. A Szerémség felett az országnak valóban itt volt egy fontos kilépési pontja a Balkán felé, már a római idők óta. A korabeli közlekedést a folyóvizek folyása lényegesen meghatározta, nemcsak mint lehetséges vízi útvonal, de a szárazföldi közlekedést is jelentősen befolyásoló tényező. A Dél-Dunántúl esetében itt természetesen a Duna és a Dráva szerepére kell gondolnunk.
Szűkebb vidékünk esetében a Zselic ősrengetege és a Dráva szeszélyes ártere között egy néhány kilométeres sávra szűkül a lehetséges Ny-K-i irányú átjárás lehetősége. Ezen a vonalon, vagy részben párhuzamosan haladt ezzel a régi római úthálózat is Limosa (Szigetvár környéke)- Sopianae- Mursa (Eszék) vonalon. Ha a középkor időszakából szűkösek is a forrásaink, de az út közelében felvirágzó települések szintén igazolják ennek az útszakasznak a máig ható szerepét.
Gyöffy György Árpád-kori településrajzának térképmellékletében is feltünteti Baranya megyében ezt a főútvonalat.1
Magyar Kálmán XVI-XVII. századi útvonalakat tárgyaló tanulmányában Babócsát hidas és révhelyként tünteti fel, mint több somogyi útvonal várral rendelkező csomópontját. Kálmáncsa, Kálmán király csehekkel telepített, királynéi mezővárosa- szintén fontos eleme volt az ország déli részén haladó nyugat-keleti főútvonalnak, mely Szigetváron is áthaladt.2
Szakály Ferenc a XVI. századi külkereskedelmi utakkal kapcsolatos tanulmányában egy közelebbről keltezetlen XVI. századi olasz forrásra hivatkozva közli a Dunától Velencébe vezető út Dunántúli állomáshelyeit, ezek között felsorolva Pécs- Sziget- Kálmáncsa- Babócsa településeket.3
A Zselicségen esetlegesen áthaladó észak-dél irányú útról is kell szólnunk. 1091-ben a horvátországi hadjáratra induló magyar hadak Székesfehérvárt elhagyva a Balaton déli oldalán Zamárdi-Szemes vonalon haladtak, majd délre fordultak. Ezt követően többféle vélekedés alakult ki az utakat illetően, de elég csak ránéznünk egy mai térképre, hogy megérthessük, hogy ha a Drávát Felsőszentmártonnál lépték át, amiben a kutatók megegyeznek, legalább egyik útnak a Zselicségen keresztül kellett haladnia.4
A középkori vármegye központja Somogyvár nem lehetett valami másodrendű út mellett, sem pedig a zselici királyi birtokok. Györffy György térképén fel is tünteti ezt a Szigetvár térségét északról elérő régi utat. Még egy támpontot jelenthet a néphagyomány, mely Szentlászló déli határában tudja Szent László király táborhelyét, akárcsak Felsőszentmárton mellett. Almamindszenttől (ma: Szulimán) kissé északabbra, ott ahol a Karán vize siet az Alma elébe, ismeretes egy szántóföld, ahonnan szekérszámra hordták ki a téglákat, mely a monda szerint Szent László király hadjárata idején épült, török világig fennálló kápolna maradványa lehetett.5
1199-ben III. Béla király fiai, testvérharcának színtere ennek a Balaton mellett elhaladó nagy „Hadút” környéke. Rád-pusztánál (Balatonlelle és Szemes között) csaptak össze Imre király és a Horvátországból felvonuló András herceg hadai.6

2.      A Szentföld felé...
Gellért püspök Zárából Pécsen keresztül zarándokol a legendárium szerint a Szentföld felé, mikor Pécs püspöke maradásra bírja.
„Hajóra ültek tehát együtt és Zárába értek, itt a szükséges élelmet beszerezték, könyveiket szamaraikra rakták, és egy Krátó nevű vezetőt vettek magukhoz, aki a vidék útjait és ösvényeit ismerte: ez ura meghagyása szerint baj nélkül elvezette őket Engatig. Innen pedig felfogadva egy másik megbecsült vezetőt, az említett Krátó keletnek vette útját. Végül is Pécsre jutottak Mór püspök úrhoz.”7
A történészek által vitatott, de a magyar krónikák tanúsága szerint 1095-ben Szent László királyt előbb császárrá kérik fel, majd ennek visszautasítása után az I. keresztes hadjárat vezetésére.
„... követek érkeztek hozzá Franciaországból, Hispániából, Angliából és Britanniából, de különösen Vilmostól a frank király fivérétől, akik tudtára adták, hogy meg akarják bosszulni a mindenható Istenen esett sérelmet, és azon gondolkodnak, hogy a szent várost és a legszentebb sírt kiszabadítják a szaracénok kezéből. Ezért megkérték a dicső királyt, hogy legyen „vezérük és parancsnokuk” Jézus Krisztus hadseregében. A király pedig, hallva ezt „nagy örömmel örvendezett”.” De közbe jött a csehek elleni hadjárat, melynek során a király súlyosan megbetegedett és meg is halt.”8
1096-ban a Duna melletti útvonalon haladnak át az I. keresztes hadjárat csapatai Bouillon Gottfried vezetésével. Szintén a krónikákból értesülhetünk Kálmán király másféle magatartásáról a keresztesekkel szemben, mely mintegy erős kontrasztot rajzol Szent László alakja köré. A Zimony vára körül kialakult konfliktusban mind a király, mind a keresztesek egyaránt vétkesek voltak.9
1147-ben pedig a mai Szigetvár vidékét is érintve vonulhattak át a 2. keresztes hadjárattal III. Konrád német király (császár), majd VII. Lajos francia (frank) király keresztes seregei.
Odo de Diogilo, VII. Lajos király keresztes hadával 1147-ben vonult keresztül a mi vidékünkön: „Magyarországot Németországtól mocsár, Bolgárországtól pedig egy tiszta vizű folyó választja el. Középen folyik a Dráva,melynek partjai meredekek, ennélfogva ritkán önt ki, mind az által a közeli mocsarak a távolabbi vidékeket is elárasztják. A Drávánál kevés hajót találtunk, tehát lovakon kellett átkelnünk, a mi a sebes ár folytán igen nehezen ment. Magyarország vizei, az egyetlen Duna kivételével, mind tavak, mocsarak és források; a Duna számos ország kincsét és gazdagságát hordja össze a híres Esztergomba.” 10
Ez utóbbi seregben, mely barátságos fogadtatásban részesült, több magyarral együtt Kálmán törvénytelen fia, Borics is ott tartózkodik. Erről a kényelmetlen diplomáciai helyzetről és megoldásáról szintén beszámolnak krónikáink.11
1165-ben Ottokár stájer őrgróf is ezen az úton a Szentföld felé Pécsen hal meg.12
1189-ben a 3. keresztes hadjárat alkalmából Barbarossa Frigyes császár hatalmas lovagserege (50000 lovag, 100000 fegyveres) vonul át az országon. III. Béla király barátságos fogadtatásban részesíti a császárt. Vadászatra hívja Ecilburgba, gondoskodik a roppant sereg ellátásáról, még az utakat, hidakat, átkelőhelyeket is kijavították a sereg előtt. A király a császár mellé adja Csák Ugrin (1188-1204) győri püspököt Géza herceggel és 2000 íjásszal, akik a sereggel a Szentföldre indulnak (Nisnél a király hívására visszatér a püspök). 13
II. András király azonban beváltja atyái ígéretét és 1217-ben, mint az induló 4. keresztes hadjárat vezére a Szentföldre utazik.

3.      Poklosi legendája
1431-ből származik első írásos említése a településnek. A hagyomány szerint nevét az egykor errefele vonuló hadak bélpoklosairól kapta, erről szól a falu mondája is. Sorsában osztozik Patával, annak birtokrésze. 1950. szeptember 6-án egyesült Patával, Patapoklosi név alatt.14
Lengyeltóti János jegyezte le azt a néphagyományt, miszerint Poklosi nevét „a szentföldi hadak itt maradt poklosi”-ról vette. 15
A Képes Krónika így emlékezik a 2. keresztes hadjárat csapatainak 1147. évi átvonulásáról: „Ugyanez idő tájt Konrád császár Magyarországon át Jeruzsálembe tartva áthaladt Magyarországon, de Magyarországon nem Krisztus zarándokaként, nem békésen, hanem inkább dühödten fosztogató zsarnokként viselkedett. Miután ugyanis alamuszi kérésére bebocsátást nyert, Magyarországtól nem mindennapi pénzösszeget csikart ki, úgyhogy Magyarországon egyetlen anyaegyház vagy monostor sem maradt, amelyikből ne vittek volna el pénzt, vagy félelemből ne ajánlottak volna föl a zarándokúton járó császárnak. Ennek a császárnak a vonulását azután a frankok nagyszerű királya követte, tisztelettudóan és mint ahogy az Krisztus zarándokához illik. Géza király tisztességgel fogadta. Miután egy ideig nála vendégeskedett, Géza gyermekének a keresztapja lett, s mivel a szeretetnek ily nagy köteléke szövődött közöttük, Géza király sok ajándékkal tisztelte meg, ő pedig seregével átkelt Magyarország határain, és Görögországba vonult, anélkül, hogy az országot bármilyen formában zaklatta volna.”16
Fontos bizonyítéknak tekinthető az az oklevél, mely Basal határjárását örökíti meg 1217-ből. Az oklevél említi a nagy hidat az Alma folyón és a „Császár útját”. Egy 1358. évi ismételt határjárás szintén említi itt a császár útját (via imperatoris). 17
Vélekedésünk szerint, mint azt korábbi tanulmányomban kifejtettem, Szigetvár Árpád-kori előképe a Lázár-sziget, a leprás (poklos) betegeket ápoló Szent Lázár lovagrendjéhez kapcsolódik.18 II. András királyunk egész Európa lovagvilága által tisztelt leánya, Szent Erzsébet pedig jó kapcsolatot ápolt a Lázár lovagokkal.19 Szigetvár környékén nemcsak a poklossággal kapcsolatos régi eredetű dűlőnevekkel találkozhatunk, hanem a szűk települési környezetében két Szent Erzsébetről elnevezett települést is fellelünk. Egyik ma Nyugotszenterzsébet, másik, azóta eltűnt (Szólád-) Szenterzsébet volt az Alma közelében.

4.      Lovagrendek a környéken
Szűkebb környékünkön vizsgálva a középkori okanyagokat több olyan adatot, vagy közvetett utalást is találunk, melynek során a látóterünkbe kerül az egyházi alapítású lovagrendek és a környékbeli birtokos nemesség kapcsolata.
III. Béla királyunk uralkodási ideje alatt jelentős események történtek az országban. A korábbi belharcokkal szemben egy békés időszak következett. Hazánk külhoni kapcsolatai, nem utolsósorban az uralkodó személyének köszönhetően jelentősen megváltoztak. A király származása bizánci neveltetése, majd megfontolt házassági politikája nagyban hozzájárult mindehhez.
Uralkodása alatt telepedett be az országba Szent János ispotályos lovagrendje. Eufrosina anyakirályné Székesfehérváron rendházat, templomot építtetett nekik, melyhez jelentős somogyi birtokokat is adományozott (1193-ban a király által megerősítve). Ehhez az adományhoz társult a király nővérének, Margit hercegnőnek, András somogyi ispán feleségének csurgói adománya.20
A Templomos Rend 1160-ból ismeretes bővített szabályzata felsorolja a Magyar Királyságot is rendtartományai között.21
Egy 1235-ös oklevél Boda határjárása során említi a szentlőrinci keresztesek földjét és az itt elhaladó nagy utat.22 A templomosok itteni preceptorát 1274-76 között háromszor is említik. Ekkor rövid ideig, három fennmaradt oklevél alapján, hiteleshelyi tevékenységet is folytatott.23
A rend feloszlatását követően 1312 után a johannita ispotályos lovagok kapják meg itteni birtokaikat. 1326-ban a johanniták itteni birtokaikat bérbe adják, az erről szóló oklevélből ennek tartozékait is megismerhetjük. E szerint ekkor ide tartozott Cserdi, Egéd (ma puszta Megyefa mellett), Zala, Farkas-Aszaj, Szava és Tarcsa. 1366-tól a vránai perjelség hatásköre alá tartozott az itteni rendház. A mai településtől északra a temető területén még 1721-ben látható volt az ispotályosok régi temploma.24

5.      Farkasfa, Sebes
1453-ból ismeretes a Szigetvár ÉK-i határában álló néhai Farkasfa egyik birtokcserét rögzítő oklevele. Eszerint: „Tamás vránai perjel tudtul adja, hogy a nemes Berthok-tól Archa birtokért csere által átvett Farkasfalwa birtokot és Zebes (Sebes) praediumot a székesfehérvári kereszteseknek adja, miután familiárisa Ruskany-i Péter nemes embertől átveszi, és ezért megparancsolja, hogy a kereszteseknek fizessék eddigi szolgáltatásaikat.” Az okanyagokból az is kiderül, hogy a későbbiekben, Bertók halála után annak családtagjai nem mennek bele a cserébe ezért pereskedésre kerül sor. Bár nem tudunk túl sokat Farkasfáról, de ezekben az években még Hunyadi János is előfordul birtokosai között.25
Farkasfa szomszédságában, Szigetvár és Nyugotszenterzsébet között azonban máig él Sebes neve. Mint személynév eredetű településnév esetében felvetődött, hogy egyik lehetséges névadója az a Hont-Pázmány nembéli Sebes, aki II. András király főpohárnoka volt és az 1217-es keresztes hadjárat egyik vezéralakja.26

6.      Euszták-Lesták
Egy 1183-ban keltezett oklevélben III. Béla király, Péter spalatoi érsek és Szalók nemzetségbeli Baya kérésére, a Pécs melletti Szentháromság, és az okuri Mindenszentek monostorait az Alma folyó melletti Temes/Töttös föld birtokában megerősíti. Az oklevélben szereplő határjárásban szerepel egy különös elnevezésű falu – „Teustachij Almanu(„... meridionali parte iuxta villam Teustachij Almanu, et idem fluuius Abna (Alma) tendit”).27
A település nevében Szent Eustachius (Euszták/Lesták) vértanú nevét véljük felfedezni.
Érdekes párhuzam, hogy a Magyarországon is áthaladó keresztes hadak egyik vezérének, a magát anyai ágon Nagy Károly leszármazottjának tartó Bouillon Gottfried apját és egyik bátyját is Eustach-nak hívták.
A Szigetvár melletti Pata birtokosai, XIII. századtól nyomon követhetőek. 1282-ben a Rátót nemzetség tagjai osztozkodnak meg birtokaikon, többek között Patán. A rész a nemzetség ún. nádori ágához tartozó Porch Istvánnak a királyné lovászmesterének jutott, akiről egy 1265-ben keltezett adománylevél is megemlékezik, mint aki a király parancsára az Aba nembéli Watta fia Lászlót előállítatta.28
A család körében feltűnően sokszor fordul elő a Lesták név, továbbá Rátót somogyi ispán testvérbátyja Gyula utódai között a Balduin nevezet is több alkalommal. I. Balduin, Gyula fia a XIII. század derekán még a főpohárnoki méltóságot is viselte. Rátót nembéli Gyula királyi udvarbíró (ő a rátóti Gyulaffy család őse), pedig 1217-ben II. András királyunk kíséretében részt vesz a Szentföldre induló keresztes hadjáratban.29

7.      Nemzetségek kapcsolatai a keresztes vállalkozásokkal

7.1. Győr nemzetség
A XIII. század elején, környékünkön ősbirtokos Győr-nemzetség több országos méltóságot viselő tagja ismeretes. Az ún. Óváry-kéméndi ágból István fiai tűntek ki. Saul 1183-ban királyi kancellár, csanádi püspök, majd kalocsai érsek (1192-1202). Csépán, bácsi ispán és nádor és testvére a szintén nádorságig emelkedő Pat közösen alapítják Lébény bencés monostorát.30
Csépán nádor merénylet áldozata lett 1209-ben.31 Halála előtt úgy végrendelkezett, hogy a Száva közelében lévő birtokait Lesnicza és Raczessan vidékén a templomos lovagokra hagyta. Testvérük Mór unokája, I. Konrád is országos méltóságokat viselt (1260-ban főpohárnok). Mosoni birtokai elvesztése után Baranyába tette székhelyét, korának mozgalmas emlékezetű személyisége. Térségünkben több birtokügyben érintett a nemzetségbeli rokonaival közösen.32 Fia, Jakab felesége Siklósi Ilona pedig a környékünkön szintén birtokos Kán nemzetségből származott.33
A Győr-nemzetség Szenterzsébeti ága Basal körül telepedett meg, melyet 1217-ben Endesfia II. Péter megvásárolt. Az erről szóló adásvételi szerződés jelentősége, hogy tartalmazza Basal korbeli határjárását több máig élő helynévvel. Az ágnak névadó Szent-Erzsébet (más néven Sitk) birtoka egy 1302. oklevélben szerepel az Alma vize mellett (ld. fentebb). Ekkor Ábrányfia László és II. Györgyfia Szehén visszaperlik Basalt a Rátót nemzetség Pásztóhy ágától, mert bebizonyítják, hogy elődjük Endesfia Péter vette meg (1217-ben). Ez az ág is birtokolt részt a Dráván túli jelentős nováki uradalomban, melyben szomszédosai a Szent Sír kanonokrendjének.34

7.2.Osl nemzetség
A pécsi káptalan 1277-es oklevele, mely másolatban maradt fenn Zsibóti Tamás fia János ispán 2 ekényi földéről készült ekkor határjárásról ad számot, mely előzőleg Herbord, királyi főlovászmester, baranyai ispán földrésze volt, amelyet korábban maga is királyi adományként nyert el, de ezt önként átengedte a fenn megnevezett Tamás fia Jánosnak. Az oklevél érdekessége, hogy maga a király személyesen jár el az ügyben, továbbá, hogy a megnevezett felek birtokaival szomszédos területről van szó. Herbord mester szomszédosan említett földje azon királyi adományok egyike, melyet a jeles személy érdemeivel szerzett adományul az uralkodótól.35
Herbord mester „örökös” földje tehát valahol Szigetvár jelenlegi észak-keleti határában, Zsibót-Mozsgó térségében keresendő.
Ugyancsak Herbord (Osl comes fia) mester részére történt 1248-ban egy korábbi adomány IV. Béla királytól, Zala megye Dráván túli részén fekvő Raszinya. A birtok, melyet később a birtokos magáról Herborgyának nevezett el az adománylevélben szereplő határjárásban a Szent Sír kanonokrend birtokának határosa volt. Korábbi birtokosa pedig, mint az adománylevélből kiderül a Herbord néhai testvérbátyja, Benedek győri püspök (1242-1244). 36

7.3.Kán nemzetség
Kán nembéli Gyula bán, mint a XIII. században környéken is birtokos uraság a tárgykörünk legjelentősebb személyisége. Többször viseli az országbírói címet, erdélyi vajda, két alkalommal is nádor, több vármegye ispánja, többször szlavón bán. II. András halála után felségsértéssel vádolták meg, mire a király és az országnagyok egybehangzó ítélete alapján börtönnel sújtották. Elitéltetése Ampod fia Dénes volt nádor, Sámuel kamaragróf, Szakállas Mikó és Szák nembéli Miklós ügyével összefüggésben áll. Hogy mit követett el, nem lehet tudni. Börtönben halt meg.
Gyula bán baranyai birtokai között (Siklós, Harsány, Szentegyed, Makófalva, Szilvás egy része, Aranyos, Szomorrév, Petend, Almás, Szalóktelek) többet környékünkön találhatunk a középkori források alapján.
Gergely pápa 1238. december 22-én elrendelte, hogy a boszniai püspöknek adassék át az a pénzösszeg, melyet Kálmán herceg bánja Gyula a boszniai eretnekek ellen menesztendő hadjárat költségeire a pécsi domonkosoknál letett.
Kán nembéli Gyula bán feleségével, Ilona asszonnyal közösen tett necskei birtokrész adományát a templomosok részére 1230. december 23-án erősíti meg Gergely pápa.37
IV. Béla király idejéből ismerünk egy 1255-ös megerősítő oklevelet, mely egy korábbi Kálmán királytól származó oklevélen alapszik, mely szerint Kán nembéli Gyula mester adományaképpen Novák föld birtokába jutatja a Szent Sír szerzeteseit.38
Gyula bán fia Lászlót II. András kereszteseinek névsorában (apja sorstársai, Ampod fia Dénes és Szák nembéli Barc Miklós társaságában) is ott találjuk.39 Kán nembéli László 1217-ben lovászmester, 1224-1230 között országbíró, majd 1235-ben másodszor is viseli e tisztséget.40
Az Alma környékén tehát a XIII. században több jelentős nemzetség is (Osl-, Győr-, és Kán nemzetség) is kapcsolatban állott valamilyen módon a Szent Sír kanonokrenddel.

7.4.Szák nemzetség
A nemzetség fentebb említésre kerülő tagja Barc fia Miklós szintén keresztes vitéz.41 1212-13-ban a királyné udvarispánja, 1213-14-ben először, majd 1219-22-be Kán nembéli Gyulát váltva nádor.42 Nemzetségének környékbeli birtoklásáról II. Géza idejétől fogva van tudomásunk. Töttös föld (a későbbi Szentegyed) birtokáról szóló 1183-ban datált oklevéllel fentebb foglalkoztunk, ekkor a magvaszakadt Szák nembéli Nagylábú Pál szerepel. E nemzetség helyben birtokos Zopa ága 1310 körül szerzi vissza zselici birtokrészét.43
A híres Csák nemzetség két nevesebb tagja is ott szerepel II. András király kereszteseinek lajstromában. Csák Ugrin (ifjabbik) királyi kancellár, majd 1218-tól kalocsai érsek és Demeter asztalnokmester.44 E nemzetség tagjai a XIV. századtól térségünkben növekvő súllyal megjelenő Dombaiak. Dombai Domonkos utódai között több házassági kapcsolat is fellelhető a Győr nemzetségbeli Szerdahelyi Dersffy családdal.45 E családok leszármazottjai pedig a XVI. század derekáig követhetők Szigetvár és térségének történetében.

7.5.Pécs püspöke és Pannonhalma apátja
1217-18-ban a keresztes hadjárat szereplői között meg kell még említenünk Bor/Bar nembéli46 Kalán pécsi püspököt, aki betegsége miatt nem indult el, de e célra pénzt adományozott.47
Uros/Uriás, pannonhalmi apát személyéről is meg kell emlékeznünk a keresztesek sorából. Uros apátot 1237-ben a királyi javak visszavételének somogyi bírái között találjuk Kán nembéli Lászlóval közösen tevékenykedni.48 A pannonhalmi apátság zselici birtoklásáról még Szent László király idejéből értesülhetünk. A király kegyéből történt környékbeli adományok többszöri kedvezményezettje az apátság. Tíz falu, melyben a királyi kanászok laktak Szentlászló környékén, továbbá Ravazd (ma Csertő területe) birtokosa az apátság.
1262-ben IV. Béla király Szigligetért cserébe több birtokot adományoz a Pannonhalmi apátságnak, többek között, az apátság zselici Szent László nevű faluja mellett Alma nevű Somogyvárhoz tartozó várföldet.49    

7.6.A Vátyi várispánság
Végül, de nem utolsósorban szólnunk kell még a vátyi székely ispánság királyi íjászairól.
IV. Béla király 1245 körül keletkezett oklevélből kiderül, hogy a korábbi birtokadományozásokat követően függésbe került székelyek felszabadíttattak ispánjuk elnyomása alól. Mivel a királyi rendeletnek megfelelően, korábban 100 fegyveressel tartoztak a király minden hadjáratában részt venni. De mivel a „szabadságban élt székelyek, minden háborúban hősiesen harcoltak, ezért abban a kiváltságban részesültek, hogy nem meghatározott számban, hanem egyenként tartoznak harcolni.”50
Kézai Simon gesztájában ekképpen emlékezik meg II. András keresztes hadjáratáról: „Ez után András, a nagyhatalmú és híres király uralkodott. Ő ellátogatott a Szentföldre is, ahol a keresztény hercegek egyöntetűen vezérré választották, s a magyarokkal és a székelyekkel megfutamította a babiloni szultán seregét. Ezt követően az asszírok és más népek a hadával együtt sokféle megtiszteltetésben részesítették, majd igen nagy dicsőséggel tért vissza Magyarországra.”51

Összegezve az 1217-es keresztes hadjáratra vonatkozó környékbeli birtokos nemzetségek kapcsolatait, elmondható, hogy Baranya és Somogy vármegyékből több jeles nemzetség (Kán, Hont-Pázmány, Rátót, Szák, Csák, Osl) és jelentősebb számú katonáskodó réteg vehetett részt a szentföldi expedícióban, mint azt eddig feltételeztük.

8. Makó és Szemere
Györffy György Baranya megye Árpád-kori történetét tárgyaló művében szerepel egy Makófalva nevű település a mai Szentlászló község határában.52 A Kán/Kean nemzetségbeli Gyula bán (kb.1180-1238) baranyai birtokai között találjuk a középkori forrásokban. Az elnevezés személynév eredetű, kérdés mindössze az, hogy ki volt, aki e településnek a nevét adta.
A történelmi Magyarország területén több hasonnevű település létezett, melynek eltérő névadói is lehettek. A legközismertebb Makófalva a mai Makó őse, továbbá egy Makófalva Kolozs vármegyében és Alsó-Fehérmegyében egy Makótelke nevezetű falu.
A Szent István király hadvezérétől származó Csanád nemzetség egyik tagját Makó néven ismerjük. A nemzetségből származó Belenik fia Kelemenös bán (1247 előtt) egyik fiától Izsáktól (1247-56) származott Makó bán (1256-85). Kelemenös valószínű azonos azzal a Kelemennel aki 1216-ban Arad vármegye főispánja. Izsák nevű fia 1247-ben Vlnuk, vagyis Völnök falu birtokosa. Izsák fia Makó 1285-ben, mint bán (nem tudjuk milyen) említtetik. A nagyváradi káptalan 1299-iki oklevelében Felvölnök, újabb nevén, mint Makófalva szerepel. Makófalva a XV. században város lett, innen eredő neve – Makó.53
Tehát Makóról elmondható, hogy bizonyíthatóan Makó bánról kapta a nevét. Ez azonban korántsem bizonyos a mi Makófalvánk esetében hiszen ez már korábban is fennállott.
„Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől” - tartja a mondás. Makó vezér vagy Makó vitéz nevét egy mondából is ismerjük, mely mint szólás a mai napig fennmaradt. A monda szerint II. András királynak volt egy Makó nevű keresztes vitéze, aki már nagyon vágyott arra, hogy eljusson a Szentföldre. Makó vezér egy alkalommal alaposan lerészegedett, s mély álmából felriadva azt hitte, hogy már Jeruzsálemben van, pedig igazából még csak a dalmáciai Spalatoban lehorgonyzott hajón aludt. Ekkor születhetett a napjainkban is használatos szólás. Tóth Béla is megírta a 19. század végén e történetet. A szkeptikusok minden fenti kapcsolatot elvetnek, arra hivatkozva, hogy állítólag az Akkóban partra szálló keresztesek emlegették úgy a kikötővárost, hogy az bizony még nagyon messze van Jeruzsálemtől.54
A Csanád-nemzetség kései leszármazottjai, Waffa utódai között a Makó név (makófalvi Makó) többször is előfordul a későbbi generációkban is. Ilyen fajta névdivat, névmegőrzés az ősi nemzetségen belül nem ritka eset. Lehetséges, hogy Waffa és Kelemenös idáig ismeretlen felmenői között a nemzetségben talán korábban is előfordulhatott a Makó név, így feltételezhető, hogy a XI-XII. században élhetett egy ilyen nevezetű személy.
Hogy létezhetett-e Makó vitéz, további bizonyításra vár, mert attól, hogy még Makó bán később élt, és Makónak ő adott nevet még korántsem bizonyítja, hogy a baranyai Makófalva is róla kapta volna a nevét. Lehetséges, hogy mégis egy lovag volt, aki 1217-ben II. András királlyal járt a Szentföldön.
Az Árpád-kori Baranya vármegye északnyugati sarkában találunk egy régen elfelejtett települést, Szemerét. Létezéséről csekély okleveles forrás tanúskodik. A jelentősége azonban a hasonnevű nemzetséggel való kapcsolatában rejlik.55
A Szemere nemzetség története a legendák ködébe vész, azonban a kései leszármazottak, mint pedig a generológia kutatói azt Béla király névtelen jegyzője P. mester, ismertebb nevezetén Anonymus gesztája alapján Huba/Hoba vezértől eredeztetik (Hobol/Hobay névadója). A geszta szerint Árpád vezér Hobának a nyitrai ispánságot adta a Zsitva vizétől a Tursok erdőig terjedő földdel együtt. Továbbá megjegyzi, hogy ettől a Hubától ered a Szemere nemzetség. A legáltalánosabb vélekedés a névtelen jegyző kortársaként számon tartott Szemere semptei ispánt tartja a nemzetség névadójaként. 1173 körül találkozunk nevével, amikor III. Béla király egy vasárnap Szena ispán udvarán Dénes bácsi, Gál erdélyi fejérvári, Tamás kolosi, Szemere semptei, Pongrácz temesi, Antal újvári, Csoba esztergomi, Kornél győri ispánok és más urak társaságában egy tölgyfa alatt ülve, meghallgatta Kaba urat s rendelkezését, mellyel vagyonát a pannonhalmi apátságnak hagyta az urak beleegyezésével jóváhagyta. Az erről szóló oklevél 1183-ban keltezett, mely ennek az eseménynek állít bizonyságot.
A király közvetlen környezetébe tartozó uraságról nem tudunk ennél sokkal többet meg. Későbbi utódai a XIII. századtól ismertek, így a nemzetség birtokviszonyai is az oklevelekből kikövetkeztethetők.
A tatárok elleni harcokban sebesült meg, helytállása emlékére nyerte a család ősi, nemesi címerét Szemere Leusták IV. Béla királynak „igen kedves embere volt. Egyik fia, Mihály, már gyermekkorától fogva a király házában nevelkedett.” A királynak több okmánya, oklevele is bizonyítja, hogy a Szemerék ebben az időben állandó érintkezésben voltak az udvarral. 56
A több ágra szakadó család a történelmi Magyarország területén meglehetősen sok helyen letelepedett. A XIX. század közepén még hét település létezett, mely a család nevét viselte: Abaúj megyében, Komárom megyében, Borsod megyében, Győr megyében, Sopron megyében, Ungvár megyében Ó-Szemere és Új-Szemere.
Baranya ÉNY-i szegletében két néhai település őrzi két XII-XIII. századi történelmi személyiség emlékezetét. Kapcsolataik között mind a királyi család, mint a pannonhalmi apátság fellelhető. III. Béla, majd később II. András udvarában részesei voltak a Magyar Királyság országos ügyeinek, melynek egyik jelentős mozgatóereje a korban a Szentföld felé irányult.
Szigetvár, 2014. március 27.
Lebedy János

 Mellékletek:

1. Poklosi eredete
Aki ma el akar jutni ebbe a falucskába, minden aggodalom nélkül megteheti. Annyit kell csak tudnia, hogy ez a hely a ladi országútban fekszik, arra pedig Szigetvár városából kell elindulni. A mai emberek többsége el sem hiszi, hogy valamikor régen még a szomszéd községek lakói is a legszívesebben elkerülték Poklosit.
Volt olyan idő is, amikor a király katonái őrizték ezt a helyet. Leszámolhatott az életével, aki ennek területére belépni merészelt.
Úgy tudják az öregek, hogy a Poklosiba vezető út már a tatárjárás előtt is a királyi hadak útja volt. Vonultak bizony ezen István király hadai, látta ez az út László király katonáit, amikor azok Horvátországba vonultak, de ezt taposták a Szentföldre menetelő európai keresztes hadak is mentükben, jöttükben egyaránt.
Egyszer aztán – éppen valamelyik keresztes had visszatérésekor – rettenetes dolog történt ezen a helyen. A hosszú útról visszatérő, legyengült és megfogyatkozott sereg éppen itt tartott pihenőt. Hanem ez a pihenője sok katonának örökre szólt.
Az idegeneket a magyar király serege kísérte. A mieink nem vegyültek a Szentföldről visszatértek közé. Inkább szemmel tartották őket, gondoskodtak róla, hogy a néppel ne legyen az idegen katonáknak vitája. Hogy okosan gondolta ezt így a király, az hamarosan kiderült.
Az idegen sereg több embere – alighogy elhagyták Szigetvárt – nagy gyengeségről panaszkodott. Alig volt jártányi erejük. A parancsnok a mai Poklosi táján elrendelte a pihenőt. A had az országút mellett a rétségre telepedett. Hanem amikor elhangzott a parancs a tovább indulásra, tizenketten fekve maradtak a fűben.
- Hát veletek mi lesz? – kérdezte a parancsnok.
- Nincs semmi erőnk. Hagyj itt bennünket, úgyis hamarosan meghalunk.
- Nem addig van az! – válaszolta a parancsnok.
Csakhogy hiába volt minden noszogatás, a csontvázzá soványodott emberek nem álltak talpra.
A kísérő magyar sereg parancsnoka látta a huzavonát, átküldte az idegenekhez a vele lévő kámzsás barátot, aki értette azoknak nyelvét. A szerzetes döbbenetes hírrel jött vissza: ő megnézte és kikérdezte a betegeket.
- Borzalmas betegség gyötri azokat, - mondotta -, hogy is lenne jártányi erejük, amikor bélpoklosok! Nem szabad ezeket tovább engedni, de még az egészségeseknek is a legrövidebb úton kell távozni az országból!
A magyar parancsnok úgy járt el, ahogy a barát javasolta. Elvonulást parancsolt az egészségeseknek, és szigorított kísérettel maga vonult el velük.
Helyettesét itt hagyta néhány fegyveressel. Ezek közül páran a betegeket őrizték, a többiek pedig fát vágtak az erdőszélben és hamarosan felépítettek néhány kunyhót a rét egy magasabb helyén, a forrás közelében.
Csakhogy ezzel még nem ért véget a munkájuk! Amikor a kunyhók készen álltak, a barát berendezkedett az egyikbe, és arra kérte a parancsnokot, hogy a kunyhók körül jó nagy területet keríttessen be a katonáival.
- Üssetek le köröskörül kihegyezett rudakat! Fonjátok be alul a kerítést vesszővel szorosan, hogy ember, állat be ne tévedjen erre a földre! – adta ki a parancsot.
A katonák három nap alatt végeztek a munkával. Csak a madárnak volt bejárása arra a területre. Amikor mindennel készen voltak, odajött belül a kerítéshez a kámzsás barát, odakérette a parancsnokot és a katonákat, azután megszólalt emelt hangon:
- Köszönöm a szíves szolgálatot a nyomorultak nevében! Bezárkóztam ide, hogy az Úr segítségével halálig gondozzam ezeket. Nem kérek mást, csak azt, hogy dobjatok be még egy ásót, amivel majd megássam a halottak és –ha az Ég úgy rendeli – a magam sírját. A jóságos Isten kegyelmébe ajánlom életeteket! Mielőtt haza távoznátok, menjetek el a környék minden falujába, mondjátok meg a népeknek, könyörüljenek ezeken, a nyomorultakon és rajtam ajándékaikkal, mert szánandó életünk hátralévő napjai Isten után az ő kezükbe vannak letéve! Senkinek ne feledjétek el megmondani, hogy akik itt bezárva élnek, azok a megmaradt szentföldi sereg poklosi!
Minden úgy történt, ahogy a kámzsás barát kérte. A nyomorult betegek valahogy nagy kínnal bevánszorogtak a kunyhókba. Vizet a hadi néptől otthagyott edényekben a barát vitt nekik.
Amikor a katonáktól megmaradt élelmük elfogyott, a barát aggódva állt a kerítés mellett. Egyszer látja ám, hogy jönnek a népek innen is, onnan is. De látta azt is, hogy mennyire félnek a bélpoklosok közelébe jönni. Ami élelmet hoztak, vagy úgy dobálták be messziről, vagy hosszú botokra tűzve vehette el tőlük a barát.
Ki tudja ma már, mennyi ideig éltek ott a nyomorultak? Annak sincs megmondhatója, hol volt pontosan az élő halottaknak ez a körülkerített temetője. Még a sírok nyomát sem tudni!
Hogy ott valahol feküdt ez a hely, ahol a mai Poklosi települt, az mégis egészen bizonyos, és aligha szabad abban is kételkednünk, hogy a nép emlékezete adta a hely nevét. Évszázadokon át öröklődött apáról fiúra, hogy ott kínlódták végig nyomorúságos életük végnapjait „a szentföldi hadak itt maradt poklosi”. 57







2.      A Dél-Dunántúl kereskedelmi útvonalai a XVI-XVII. században 58

3.     




Györffy György térképe az Árpád-kori Baranya megyéről (részlet) 59


Bibliográfia, jegyzetek:
1.       Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történelmi földrajza I. 331-2, Budapest,1963.; Baranya megye régészeti emlékei az őskortól a honfoglalásig, BML. Továbbá a római útról: Mócsy András: Pannonia a korai császárság idején, Akadémiai Kiadó, Bp. 1974.
2.       Magyar Kálmán: Szigetvár és a dél-somogyi mezővárosok, várak kapcsolata 1526-1664 között (Különös tekintettel Babócsára és Kálmáncsára) – Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből, Pécs 1993. p.224, térkép: 1. ábra.
3.       Szakály Ferenc: A Dél-Dunántúl külkereskedelmi útvonalai a XVI. század derekán
4.       Csánki Dezső: Somogy vármegye, in.: Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, Budapest 1914.
5.       Brencsik Sándor (Szulimán) közlése nyomán, Lengyeltóti János gyűjtésére is hivatkozva. Felsőszentmártonról és Szent László ottani táborhelyéről, valamint előkerült pénzérméjéről közölt információ dr Kápolnai Zoltántól való. Helynévgyűjtései során járt Felsőszentmártonban.
6.       Csánki D.: u.o.
7.       Szent Gellért püspök nagyobbik legendája, - Árpád-kori legendák és intelmek, Szépirodalmi Kiadó, Bp. 1983, 74-94. o.
8.       Thuróczy János: A magyarok krónikája, Osiris Kiadó, Bp. 2001. 128-131. o.
9.       Hunyadi Zsolt: A keresztes háborúk világa, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft, Debrecen.
10.    Szemelvények az első és második keresztes hadjáratok korabeli útleírásokból. 1096-1147. 24-25.o. in: Szamota István: Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten 1054-1717., Franklin-Társulat, Bp. 1891.
11.    Thuróczy J.: 146-147.o.
12.    Dercsényi Dezső-Pogány Frigyes-Szentkirályi Zoltán: Pécs, Műszaki Könyvkiadó, Bp. 1966.
13.    Diós István, dr.: Magyar katolikus lexikon. 2. köt., Szent István Kiadó, Budapest, 1993. 327. p.
14.    Lebedy János: Patapoklosi kisvárai, Három Fia Bt. Pécs, 2008.
15.    Régi regék Zrínyi földjén, Szigetvári Várbaráti Kör, Szigetvár, 2006.
16.     Kálti Márk: Képes krónika, Osiris Kiadó, Bp., 2004. 109-110.o.
17.    Lebedy János: „Vörös torony”-a szigeti lovagtorony történetiségének alapvetései, kézirat, Szigetvár, 2013.
18.     Lebedy János: Szent Lázár szigete, kézirat, Szigetvár, 2013. (www.kincsesziget.blogspot.hu)
19.     Rihmer Aurél: Árpád-házi Szent Erzsébet és a Szent Lázár Lovagrend kapcsolata, in.: Acta Historica Turiciensia XXIII. évf. 2. szám. A Zürichi Magyar Történelmi Egyesület 55. sz. kiadványa, Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére tartott emlékülés, Esztergom, 2008.
20.    Csánki D.: u.o.
21.   Hunyadi Zsolt – Posán László: Krisztus katonái, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft, Debrecen.
22.    Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történelmi földrajza I., Budapest,1963.
23. Koszta László: Hiteleshelyek a pécsi egyházmegyében 1353-ig, in.: Baranya történelmi és honismereti folyóirat, 1991/1-2.
24.    Hervay F. Levente: Szerzetesházak a középkori Baranyában in.: Baranya történelmi és honismereti folyóirat, 1991/1-2.
25.    Codex Diplomaticus Patricus – Hazai Okmánytár, Arcanum Digiteca.
26.    Veszprémy László: II. András magyar király keresztes hadjárata, 1217-1218. A függelékben közli a király mellett hadra kelő magyar keresztesek adattárát.
27.    Wenczel Gusztáv: Codex Diplomaticus Arpadianus Continuatus – Árpád-kori Új Okmánytár, Arcanum Digiteca.
28.    Karácsonyi János, Dr.: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig, Bp. MTA, 1901. (II./11. o.)
29.    Veszprémy L.: u.o.
30.    Karácsonyi J.: u.o. (I./94-109. o.)
31.    Szabó Pál: Merénylet a merénylet árnyékában? Megjegyzések Csépán nádor halálához (1209)
32.    Karácsonyi J.: u.o.
33.    Wertner Mór, Dr.: Újabb nemzetségi kutatások. Kán. Turul 1905/3.
34.    Karácsonyi J.: u.o.
35.    Koszta László: A pécsi székeskáptalan Árpád-kori hiteleshelyi tevékenységének kiadatlan oklevelei, Baranyai Helytörténetírás 1989.
36.    Katona Tamás szerk.: A tatárjárás emlékezete, Európa Könyvkiadó, Bp. 1987. – IV. Béla Osl fia Herbort ispánnak/ 1248. május 1.
37.    Wertner M.: u.o. Kán nembéli Gyula címei:1201-ben erdélyi vajda, majd országbíró (1202-1204), viseli időközben a csanádi (1204) és nyitrai, bodrogi (1206) és a soproni (1207) ispáni tisztségeket. 1208-1211 Bodrogvármegye ispánja. 1212-13-ban másodszor is országbíró, közben Bácsvármegye ispánja. 1213-ban szlavón bán és Vasvármegye ispánja. 1214-ben viseli a vajda, a bán címet és mellette somogyi és szolnoki ispán. 1215-1218-ban nádor és 1215-ben soproni ispán. 1219-ben szlavóniai bán, somogyi és szolnoki ispán, 1220-1221 bodrogi, szolnoki és kevei ispán. 1221-ben a királyné udvarispánja és Bodrogvármegye ispánja. 1222-26-ban másodszor is nádor, mely mellett több megye ispáni címét is viseli váltakozva (bodrogi, aradi, soproni). 1229-1231 szlavóniai bán, 1232-től országbíró is. 1233-1235 szlavóniai bán.
38.    Wenczel G.: u.o.
39.    Veszprémy L.: u.o.
40.    Hóman Bálint – Szekfű Gyula: Magyar történet, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Bp. 1928.
41.    Veszprémy L.: u.o.
42.    Hóman-Szekfű: u.o.
43.    Csánki D.: u.o.
44.    Veszprémy L.: u.o.
45.    Karácsonyi J.: u.o.
46.    Karácsonyi J.: u.o. (I./153.o.)
47.    Veszprémy L.: u.o.
48.    Csánki D.: u.o.
49.    Lebedy J.: „Vörös torony”, u.o.
50.    Lebedy János: Váty és várai, Három Fia Bt. 2008.
51.    Kézai Simon: A magyarok cselekedetei, Osiris, Bp.2001.
52.    Györffy Gy.: u.o.
53.    Karácsonyi J.: u.o. (I./344-371.o.)
54.    L.d. az internet világában keringő megalapozatlan írások sokaságát.
55.     Györffy Gy.: u.o.
56.    Karácsonyi J.: u.o. (III. 57-60.o.)
57.    Ld.: 15. jegyzet
58.    Ld.: 3. jegyzet

59.    Ld.: 1. jegyzet térképmelléklete

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése