„Nem nékünk, nem
nékünk, Uram, tisztességet
De szent nevednek adj
örök böcsületet.”
Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem – II./75.
Szigetvár előtörténete más szemmel
Az elmúlt
néhány esztendő alatt megsokszorozódott ismeretünk Szigetvár térségének
régészeti-történeti emlékeiről. Számos tárgy-lelet került a Szigetvári Vár
gyűjteményébe többnyire felajánlások útján, több régészeti lelőhely került
bejelentésre. 2014. augusztus-szeptember folyamán sok év óta ismét ásatások
voltak a Szigetvári Várban, melyek eredményei jelentősek. Szulejmán szultán
türbéjét rejtő romok is úgy tűnik hamarosan ismét a felszínre kerülhetnek,
ország-világ előtt növelve a város régi hírnevét. Az írásom egyik célja a város
múltjának egy mélyebb értelmezése, mely alapján jobban érthetővé válhat Zrínyi
Miklós és 1566. csillaga. A hétköznapok szürkeségébe haladó életünkben talán
egy apró mécsláng lehet a tudat, hogy egy máig ható múlttal bíró, sokezer éves
városban élhetünk. S a mindennapi élethez merítsünk erőt és hitet azoktól, akik
előttünk itt jártak jó példával.
Régészeti emlékek
A mai régészeti
kronológia alapján kb. 8000 éves azok a jelenlegi várudvaron, 2014.
augusztus-szeptemberben történt ásatás alatt talált ősi vörös-okkerfestéses
kerámiatöredékek, melyek talán a vonaldíszes kerámia kultúrköréhez sorolhatók. Minden
bizonnyal ez a legmélyebb, civilizációra utaló réteg egész Eurázsiában. A
szakterület kutatói számára már előre feltételezhető volt, hogy a természet
adta szárazulat igen korai időktől fogva alkalmas, védett hely volt az ember
megtelepedésére. A neolitikum időszakából, kb. 7500 éves, a dél-dunántúli
térségben igen nevezetes (védelmi- és kultikus célzatú árokrendszerek)
emlékeket hátrahagyó Lengyeli kultúra tárgyi emlékei (pl.: csőtalpas
táltördékek) kerültek elő az említett ásatásból. Előzetes feltevések szerint,
szintén e korból való nagyméretű cölöpvázas őskori ház részlete is előkerült.
Nagyobb
jelentőséggel bír szerteágazó kapcsolatrendszere miatt, az ugyaninnen előkerülő
kora-bronzkori, Somogyvár-Vinkovci kultúra (kb. 4800-4400 éves) emlékanyaga.
Az ásatási
területen feltárt tárológödrökben többek között egy teljesen ép edényke is
előkerült.
A város
területén már a XX. század elejétől ismertek, de a mostani ásatással
hitelesített ősi múlt emlékei egyéb helyeken is felbukkantak már, így a
gimnázium udvarán (kora-bronzkor a 2009-ben történt ásatás során), a néhai
vártó partvonala környezetében (Konzervgyár – rézkori, Törökkút, Pipagyújtó
környéke, Sió- feletti dombok - késő-bronzkori) illetve Zsibót-Domolos térségében,
ahol egy ősi erődváros nyomai is fellelhetők több települési és temetkezési
hellyel. A várudvarról is több szórványlelet, elsősorban kerámiatöredékek
jelezték előre a bronzkori előképet. A korai bronzkori kultúra beazonosítására
szolgáló ún. belsődíszes táltöredékek pedig, a jellegzetes nyolcágú
csillagmotívummal két alkalommal is előkerültek a 2014-es várásatáson, mely a
város külterületéről is korábbról ismert volt (Zsibót-erődváros).
A kora-vaskor
(kb. 3000 éve) időszakából maradtak ránk a Török-Magyar Barátság Park
halomsírjai (egyik a szobrok posztamense alatt, egyet félbevágtak a parképítés
munkálatai során, egy pedig még kivehetően a kerítésen kívül északi irányban
látható).
A történelmi forrásokban
a II. századtól szereplő, Szigetvár térségében keresendő Limosa római településéről és a rómaiakról
szólva szintén elmondható, hogy a mai város területéről több alkalommal is
kerültek elő római emlékek. Németh Béla monográfiájában is megjelöl
lelőhelyeket, melyek közül a Kumilla-kút környéki mellett ismert a
domolospusztai villalelőhely, valamint egy nagyobb, városias település
mutatkozik a város dk-i szomszédságában, mely éremleleteivel nagyjából
Hadrianustól datálható. Talán emez utóbbi lesz azonosítható a régóta keresett
Limosával, melynek neve állítólag – sáros, mocsaras voltával van
összefüggésben. Megjegyzendő, hogy a fentiekhez hasonlóan a várudvar
szórványleletei között is kerül elő római-kori kerámia. E témában az
ismeretanyagunk folyamatosan bővül, éremleletek, festett díszkerámia-töredékek
erősítik a térség római-kori jelentőségét.
Az érmék a IV.
századig követhetőek, ezt követően a népvándorlás hullámai érik el a területet,
melyből kiemelkedik több környékbeli késő-római temetkezési hely (Mozsgó-Prága,
Szentegyed, Patapoklosi környéke) közül a domolospusztai „gót fejedelemasszony”
gazdag temetkezésből előkerült leletegyüttese. A megyei múzeumban kiállított
torzított koponya és a kiemelkedő művészeti értéket képviselő aranyozott ezüst
leletek a magas rangú hölgy személyét szorosan Attila hun király korához
kapcsolják. A 2014-es várudvaron történt ásatás során előkerült csontfésű
feltehetően e korszakhoz kapcsolható leginkább.
A X-XI. századi régészeti emlékek már átvezetnek minket a magyar államiság korába. A legismertebb ilyen emlék a feltehetően a téglagyár gödréből előkerült normann típusú kard, melynek viselője a szakterület vélekedése szerint, a fejedelem katonai környezetéhez tartozott. De további városkörnyéki lelőhelyekről (Medvész, Szehénfapuszta, Patapoklosi határa) is kerültek elő feltehetően temetkezésekből származó szórványemlékek a korszakból. Így többek között csillagos buzogányok, sodrott nyakperec, bronz ruhadísz sorolható ide.
A várudvar
legújabb kutatása (2014. évi ásatás) ebből a korszakból is történelemformáló
emlékekkel gazdagította a város múltját. Több jellegzetes XI-XII. századi
edénytöredék, közöttük két fenékbélyeges lelet is előkerült, mely igazolja hogy
a jelenlegi várudvar az eddig elfogadott feltevésekkel szemben a XIV. század
vége előtt is már jelentős szerepet játszott történelmünkben.
Előtörténet
Sziget első
említése az írásos emlékekben 1383-ban, Szigeti Ferenc helyi birtokos nevében
fordul elő először - „de Zygeth” formában. 1391-ben pedig először említik
Sziget birtokot (Zygeth), később itteni birtokrészek, telkek említése is
előfordul. 1449-ben pedig minden látszólagos előzmény nélkül már várról
(castrum) és városról (civitas) van szó. Erről a várról maradt fenn az a
történetírói hagyomány, mely a családi kapcsolatai révén az Anthimuszokkal
rokonságot fenntartó Istvánffy Miklós történeti munkájában olvasható:
„...A várat azért nevezik Szigetnek –
latinul Insula-, mert őseink emlékezete szerint az elmúlt századokban Anthem
Ozsvát, akinek ősei, mint mondják Görögországból jöttek Magyarországra, azon a
szigeten, amelyet a szomszédos erdőkből és hegyekből eredő, s itt állóvizet és
mocsarat alkotó Alma patak hozott létre, egy kör alakú tornyot épített, s ezt
Szigetnek nevezte; egy tavat képzett ki, azáltal, hogy a patak medrét
kitisztította, kiszélesítette és kimélyítette, s mentében hosszú földsáncot
emelt. Utódai több épületet és bástyát is emeltek. Végül Enyingi Török Bálint a
helyet úgy megerősítette, hogy még János király ostromát is kiállotta.” –
írja Istvánffy Miklós.
A XV. század
első felében alnádori méltóságig emelkedő Anthimusz fia János szlavón bán,
illetve annak unokaöccse Ozsvát lehet tehát a toronyépítő személye 1410 körül.
A vár birtokosságának történetében ezt követően Antimusz János bán unokájának,
Ilonának Török Ambrussal való házassága révén az enyingi Török család
következik. Imre fiuk gyermeke volt az országos hírű Török Bálint. Török Bálint
1541-ben Buda alatt életfogytig tartó török fogságba kerül, felesége Penflinger
Katalin a következő évben a várat a király kezébe adja. Innen kezdődik a
„Királyi Sziget” híres, végvári harcokban bővelkedő korszaka, mely Zrínyi
Miklós és hős katonái 1566-os világrengető hadieseményéig tart.
Lovagvár
Az elmúlt évek
kutatásai arra késztetnek, hogy ezt a képet kiegészítsük és bizonyos régészeti
eredményeket figyelembevéve, azokat másként értelmezzük. Erre a legfőbb okot
szintén a 2014-es ásatás során előkerült leletek szolgáltatják. A várudvarról
már korábbról ismert XI-XII. századi szórványkerámia ismételten előkerült
újabban a rendes ásatási területen.
1959-ben
kezdődtek meg Szigetvár régészeti kutatásai Kováts Valéria régész vezetésével.
Az ásatások fő célkitűzései között fontos helyet foglalt el a kirohanás
helyének kutatása. Ennek során találták meg a jelenlegi vár ÉNY-i bástyájának
udvarán a hajdani Belső-várat, vagy ahogyan régen (XVI. századi forrásokban)
nevezték – az Óvárat. A XIV. század végére datált lovagvárról Kováts Valéria az
alábbi megállapításokat tette:
„…A régészeti megfigyelések során
bizonyítást nyert a torony, valamint a négyszögletes lovagvár építési idejének
egymáshoz való viszonya. A tornyot építették rá a kis lovagvár északnyugati
sarkánál előkerült alapfalakra, tehát ez bizonyítéka annak, hogy a négyszögletű
vár korábbi, s a kerek torony egy későbbi építési időszak fennmaradt emléke.”
Kováts Valéria
szerint, elmondható, hogy a kerek torony építése előtt már volt itt a XIV.
század végén egy lovagvár (helyesebben annak romja), melyet téglából építettek,
és amelynek alapfalaira épült rá a kerek torony.
A probléma ami
történetünk sarokkérdéseihez tartozik az magában a lovagvár datálásában rejlik.
Átvizsgálva a kor idevonatkozó írásos emlékeit, egy érdekes előzményt találunk.
1409-ben
datálták azt az oklevelet melyből egy birtokcseréről értesülhetünk:
„A pécsi káptalan előtt Szigeti Antimus fia
György mester fia: Ozsvát nevében is – a testvéréről, néhai Lancesről rászállt
Szigetben levő házhelyet (fundus curie) tartozékaival együtt átadta 40 frt.
Ráfizetéssel Szigeti Damján fia: Ferenc fia: Tamásnak, aki a maga és testvérei:
Demeter és Milkós nevében is az ugyanott lévő a telekkel szemben egy másik,
épületekkel ellátott telket adott cserébe.”
A birtokcsere
során a néhai Lanceus udvarházának helyét (fundus curie) említik. Egy korábban
itt álló udvarház helyéről lehet itt szó, mely kapcsolatba hozható a valamikori
lovagvárral esetleg annak romjaival. Lanceust 1336-1377 között említik az
okiratok utódaival kapcsolatban, de róla más közvetlenül nem derül ki.
Kikövetkeztethető azonban, hogy Nagy Lajos király udvarnoka, vitéze lehetett.
A régészeti adatok
azonban további válaszokat adhatnak. A kezdetben kb. 23x21 m-es némi
szabálytalanságot mutató alaprajzú, közel négyzetes épület támpilléres, keskeny
falai egy, akár 10 méteres falakkal rendelkező toronyszerű épület képét
rajzolják ki. Alaprajzi sajátságai alapján az épület az uralkodói, de még
inkább a nyugat-európai lovagi (!) építkezésekhez hasonlítható. Egy bizonyos,
ha ezek az észrevételek helyesek, akkor ez az épület a feltételezettnél korábbi
eredetű – XII. századi. Emellett szólnak a kerámialeletek és néhány önmagában
kissé nehezen magyarázható mozaik a város múltjából. (Erről részletesen -
„Vörös torony”- a szigeti lovagtorony történetiségének alapvetései c.
tanulmányomban írtam.)
Insula Lazari
„A mai Szigetvár helyén eredetileg egy
monostor állott, melyet, a XIII. század második felében, alkalmasint IV. Béla
király alapított. A premontrei rendűek egykori monostorának emlékét csupán egy
kőszobortöredék őrzi, mely a mai templom tornya alatt van. A monostor
közelében, az Almás vizének árterületében, hajdan egy Lázár nevű sziget volt,
melyen a Szigeti család lakott. E család őse Macrinus volt és utódai a Szigeti
nevet csak a XIV. században vették fel.” - írja Csánki Dezső Somogy
vármegyét bemutató, máig elismert munkájában.
Németh Béla
dús fantáziával színezett Szigetvár monográfiájának is egyik forrása Bél Mátyás
XVIII. századi, Magyarország történeti földrajzát bemutató írása.
„A sziget, korábban Lázár-szigetének
neveztetett, ahol a premontrei rend prépostsága állott a rend évkönyveinek
(annales) tanúsága szerint.” - írja Bél Mátyás országleírásában Szigetvárnál.
A XVIII.
században elterjedt közkeletű vélekedés, mely a XX. század derekáig töretlenül
meghatározta a város múltjáról alkotott képet bizonyosan Fuxhoffer Damján –
Monosterologiájából származik. A szerzetes szerző személyesen járt Szigetváron
és ez alapján fogalmazta meg vélekedését, melyet a premontrei rend évkönyveire
alapozott. Megjegyzendő, hogy Fuxhoffer megállapításai más helyeken
kifogásolhatatlanoknak bizonyultak.
A Magyar
Katolikus Lexikon szerint (Bálint Sándorra hivatkozva) az írásokban 1262 előtt
említett „insula Lazari” premontrei prépostság korábban a Szent Lázár
lovagrendé lehetett. A bejegyzés szerint az első lovagrendi betelepülés az
1241-42. évi tatárdúlást nem élte túl, mivel IV. Béla 1256-ban birtokaikat
elajándékozta. (Minderről részéletesen írtam Insula Lazari címen egy
tanulmányt, melyért a Jeruzsálemi Szent Lázár Lovagrend tisztikereszttel
tüntetett ki 2014. áprilisában.)
A királyi birtok
Sziget első
bizonyítottan ismert birtokosainak XIII. századig visszanyúló környékbeli
birtoklástörténetét vizsgálva mozaikszerűen, de egyre határozottabban látható
egy korábban jelentős, egybefüggő királyi birtoktest. Ezt keletről a vátyi
ispánság, északról a Zselic, délről és nyugatról az Ormán vidék határolta. Az
itt átfolyó jelentősebb folyóvíz és a birtok neve pedig Alma lehetett.
Az Alma
egyébként egyházmegyei határt is képezett és többnyire megyehatár is volt. A
korai időszak csekély, de számunkra fontos írásos emlékei olyan oklevelek,
melyek birtokadományokról, vagy határjárásokról szólnak. Ezek alapján némi
világosság derül e korai századokra.
A XI.
századból - egy közelebbről nem keltezett oklevél, Szent László király
(1077-1095) pécsváradi apátságnak tett adományairól tudósít, mely adomány
tárgya négy falu, közöttük a mai Szigetvár dk-i részén keresendő Medvész,
melynek határát is megjárták. A határjárásban szereplő ’Haltó’ (csütörtök napi
vásároshely) és ’Apákászhida’ csaknem bizonyosan azonosítható a törökkori
Csütörtökhellyel (Becefa és Szigetvár között) és a néhai Szehénfapuszta Akadai hídjával
(a szennyvíztelep környéke).
1217-ben Basal
határjárásában, 1238-ban Hobolon szerepelnek az Anthimusz család ősének, Morthunusnak
fiai.
1277-ben zsibolti
Tamás fia János ispán birtokügyében jár el Kun László király személyesen. A
határjárásban szereplő birtok szomszédságában a király közvetlen környezetéhez
tartozó birtokosok is szerepelnek, továbbá jelentős, hogy a király által
korábban birtokolt részből való az adomány.
Károly Róbert
király párthívei védelmében vezetett dunántúli hadjáratra alkalmából
1316. május 26-án Zsibóton jár,
mint azt egy korabeli oklevél datálásából megtudhatjuk. A zsibóti táborállás
célja a környékbeli ellenállás felszámolása volt.
Lancret fia
Beke (Márton/Morthunus dédunokája) és István 1330. február 23-án, hatvanadmagukkal
(környékbeli nemesekkel) letett eskü révén visszaszerzik Gonás és Kedhely nevű
birtokaikat, Hobolt, a zsibóti birtokrészüket, amelyeket a királyi
conditionariusok földjének visszavételekor vesztettek el (talán a tatárjárás
előtt).
Az oklevél
jelentősége, hogy e szerint a XIII. század derekától 1330-ig a mai Szigetvár területe
királyi birtok, illetve az e helyen fekvő Gonás és Keddhely birtokok
eredeztetése ezzel az oklevéllel visszavezethető a XIII. század derekára.
1371-ből
maradt fenn több oklevél is a király itteni birtokigényeiről, melynek
következménye volt Hobol határából kihasított 25 hold föld.
Feltételezzük,
hogy a XIII. századot megelőzően egy nagyobb és egységesebb királyi birtokot
találunk itt. Ennek egyik maradványa lehetett a tatárjárás után (1262) a
pannonhalmaiknak adományozott ekkor Somogyvár földjének mondott Alma várföld
(Szentlászló szomszédságában).
A
szűk térség birtokosai között a XIII-XV. században, olyan uralkodóhoz közeli,
neves nemzetségek tűnnek fel, mint a Győr, a Csák, az Ols, vagy a Rátót, illetve
egyházi részről a bencések (pannonhalmi-, zselicszentjakabi-, pécsváradi-).
1354-től
tudunk Gonásról, Szigetről pedig a 1383-ból. Sziget viszonylag kései megjelenése
az oklevelekben úgy értelmezhető, hogy ekkor még Gonás birtok része lehetett,
illetve nem különült el a fokozatosan felaprózódó királyi birtoktól.
Az uralkodónak
módjában állhatott itt akár várat, akár udvarházat építeni. 1242-ben a tatárok
pusztítják a vidéket. Pécs pusztulásáról tudunk, Váty és környéke pedig nemcsak
a néphagyományban, de a jogfolytonosság megszakadásában is megőrizte a
veszedelem emlékezetét. Ez a birtok (lovagvár/udvarház) is ekkor pusztulhatott
el, emlékezetével együtt fehér foltot hagyva az okleveles emlékek között.
Nemesek nevében az ’Almai’
– „de Alma” név 1244-től, a ’Szigeti’ – „de Zygeth” pedig 1383-tól datálható az
írott források alapján (a XV. században egy alkalommal Almasziget!). Érdekes,
hogy az Anthimusz család ősei éppen a tatárjárás után kezdik használni az Almai
nevet, amikor az országos birtokviszonyokban jelentős változások álltak be.
Továbbá, hogy Nagy Lajos halála (1382) után használatos a Szigeti névalak a
fenti formában. Lehetséges, hogy birtokosai az újonnan birtokukba került (adomány,
vagy kisajátítás) földekről nevezték magukat.
Előkép egy városhoz
A
fenti felvetések alapján egy, a jelenleg elfogadott nézetnél lényegesen
tartalmasabb kép kezd kirajzolódni a város múltjáról. Történelmünk kezdeti
időszakában, a X-XI. században, van egy nagyobb, egybefüggő terület, melyet nevezzünk
Almának. Ehhez tartoztak királyi kanászok (zselici kanászfalvak, Gonás -
feltehetően göbe/göne néveredettel), vadászok (Medvész), íjászok (Váty
várispánság), udvarnokok telepei. Ezek a tények és a régészeti adatok alapján
(Ennél kevesebb alapján is feltételeznek Kaposváron királyi birtokközpontot.)
nem elképzelhetetlen ezen időkben egy központi helyzetű uralkodói udvarház. XI-XIII.
század a királyi birtokadományok révén kisebb-nagyobb részek kiszakadnak az
uralkodói területből.
A XII. század végétől
datálható a lovagrendek megtelepedése a Magyar Királyságban. Az ingoványoktól
övezett szárazulaton, de nem messze az itt elhaladó főbb utaktól, megtelepszik
a Szent Lázár lovagrend, a szentlőrinci templomosok és a csurgói johanniták
szomszédságában. A lovagrend lovagvárat (a fenti udvarház helyén), egyéb
épületeket (ispotályt, templomot) épít, a környékben több lepratelepet gondoz
(Nyugotszenterzsébet - Poklostó, Dencsháza határában - Poklostó, Poklosi –
keresztes vitézekről szóló néplegendával).
XIII. század első
harmada – korábbi királyi birtokadományok visszavétele, revíziója céljából IV.
Béla király vármegyei bizottságokat állít fel.
A tatárjárás
elpusztítja a vidéket, az ellenállás miatt jelentős az emberi veszteség. A
keresztes lovagok egy szálig elesnek a Sajó hídján vívott heroikus csatában. A
király megnemesíti a túlélő íjászokat, akik a ’királyság minden háborújában hősiesen harcoltak’ – ezentúl
személyenként tartoznak hadba vonulni. A vátyi ispánság hadszervezete így
megszűnik az esperesség központja pedig Pécsre kerül. 1256-ban IV. Béla továbbadományoz
több korábbi lovagrendi birtokot. A környékben birtokos országos nemzetségekkel
jó kapcsolatokat ápoló premontrei rendnek enged megtelepedést az elpusztult
birtokközpontban – ez a Lázár szigeti prépostság időszaka, melyet a XVIII.
századi egyháztörténészek idekapcsolnak. A terület magja, a lovagvár helyével
együtt azonban a király kezében marad.
Az Anjouk
alatt is a környéken birtokosok a király szolgálatában, vagy szorosan személye
körül állnak. 1330-ban sikerül Beke udvarnoknak, akiknek talán volt ősei révén
része II. András király adományából, területeket (meg/vissza-) szerezni.
Nagy Lajos
király halála utáni zűrzavaros időkben a Beke utódai az Anthimuszok
vitathatatlan jogokat szereznek a terület felett. Innen már világosabban követhető
a történet.
Még egy
érdekesség kívánkozik ide – 1371-ben egy birtokleírásban szerepel Gonáson egy
„40 éven belül épült fakápolna”. A 2014-es ásatási gödör oldalfalában a
régészek elérnek egy vörösre égett, mélyalapozású paticsfalat. A „sarok” egy kelet-nyugattájolású
épületet sejtet, mely a dzsámi felé terjed. Ez a vár legmagasabb pontján álló
épületmaradvány lehet, hogy azonos a fentebb említett fatemplommal. A XVI.
századi források alapján ide feltételezzük az ábrázolásokon is gyakran feltűnő
vártemplomot.
Zrínyi ősök
Az
elmúlt évben Zrínyi Miklós őseivel is volt szerencsém foglalkozni. Subicsok,
Frangepánok, Babonicsok… Jeles horvát vitézei a Magyar Királyságnak. Egy másik
cikkem pedig Szigetvár környékének szentföldi kapcsolatos. A feltételezett
Lázár lovagrend mellett meg kell említenem, hogy a XIII-XIV. században szűk
körben (8-10 km )
birtokos ősi nemzetségek, egyházi birtokosok, királyi íjászok mind érintettek
voltak II. András király keresztes hadjáratában - akárcsak Zrínyi Miklós ősei a
keresztes misszióban. Ilyen családi háttérrel, hagyományokkal egy ilyen helyet
- mint Sziget, erős predestinációnak tűnik védelmezni egy szent háborúban.
A
brebiri Subicsok, Zrínyi Miklós szigetvári várkapitány atyai ősei voltak. Subics
I. Pál „… Martell Károly pártján állott
és az Anjou-ház kedves rokonának nevezte és neki 1292 aug. 19. egész Dalmáciát
és Horvátországot adományozta. Martell Károly halála után (1295) Róbert Károly
mellé állott s őt Horvátországba hivta és 1300. nagy pompával Spalatóban
fogadta, innét elkisérte Zágrábba, hol Gergely esztergomi érsek magyar és
horvát királlyá koronázta (de nem Szt. István koronájával). Róbert Károly 1295.
hálából a báni méltóságot örökössé tette családjában Dalmáciában és 1298.
Horvátországban, és őket kedves atyafiainak nevezi, ezenfelül neki évenkint 100 font aranyat fizetett.
Míg élt, ő volt Róbert Károly fő támasza.” - írja a Pallasz Nagylexikon.
Subics
Pál a kiskirályok országlása idején nagyúr volt a maga tartományában, saját
pénzt is veretett.
2013-ban
ajándékozás révén került a Szigetvári Várba a közeli Almamindszent néhai
templomhelye (ma: Szulimán) környékéről, egy feltehetően temetkezés során
koporsóra szegezett érem. Az első látásra görögös stílusú pénzdarab egyik
oldalán a trónoló Krisztus képe, a másik oldalon pedig két, álló alak volt
kivehető. 2014. márciusában geneologiai kutatás közben véletlenül akadtunk rá
az alább közölt rajzra az interneten. Az összevetésük során nagy
valószínűséggel kijelenthető, hogy a kérdéses Szigetvár határában talált érem
valóban Subics Pálé. Elmondható tehát, hogy a XIII-XIV. században van
kapcsolata szűk
térségünknek Zrínyi Miklós felmenőivel, még ha egy pénzérméről is legyen szó.
Az elmúlt
két-három évben több tanulmányt is írtam egy-egy mozaikdarabka kapcsán. Mindezek
korrekt bizonyításához azonban az írásos emlékek önmagukban csekély
világosságot adhatnak. Csak hiteles, pártatlan régészeti kutatással lehetne
helyreigazítani Szigetvár kőbe vésett, de homályos múltját.
Írásommal
bántani senkit nem szándékoztam, bíztatni annál jobban kívánom a jövendő
nemzedéket a kutatásra.
Szigetvár,
2014-12-11.
Lebedy János
